0. nap

Reggel fél kilencre érkeztem meg a klinikára. Egy kétágyas szobát kaptam, amiben egyedül voltam. A férjem bekísérhetett, és egészen a műtét kezdetéig velem maradt. Megérkezésem után le kellett zuhanyoznom egy fertőtlenítő tusfürdővel, majd felvenni a kórházi, egyszer használatos, nem túl szexi, hátul megkötős köntöskét és a kompressziós combfixet. Előkészítésképpen az ápolónő bekötötte a kanült, kaptam infúzióban antibiotikumot, és végül egy kis Xanaxot is, hogy ne izguljak annyira.

A műtét előtt megérkezett a főorvos úr, és mérnöki pontosságú tervrajzot rajzolt a mellkasomra. Majd következett a műtét és az alvás. A műtőben gyorsan elaludtam, semmire nem emlékszem, csak arra, hogy felébredek az ágyban, felettem áll az orvos és az asszisztensei, és beszélnek hozzám, de ebből is csak foszlányok maradtak meg. A szédülést leszámítva szeretem ezt az altatás utáni állapotot, ami pár óra múlva szerencsére el is múlt.

Az ágyban fekve már láttam, ahogy a mellkasomon dudorodnak az új melleim; bár szokatlan látvány volt, mégis tök jó érzéssel töltött el. Közben a férjem is megérkezett, és készített pár fotót. Ahogy elmúlt a szédülés, már fel tudtam állni, és estig egészen sokat sétáltam a szobában, illetve ki a mosdóba a sok folyadék miatt.

A fájdalmaim nem voltak erősek, inkább csak feszítő érzést tapasztaltam. Sok folyadékot ittam, és kaptam finom maciteát, illetve kekszet a kedves éjszakai ápolónőtől. A mozgás még nehezen ment, meg kellett tanulnom a mellizom terhelése nélkül felkelni az ágyból, amihez leginkább a hasizmomat használtam. Az éjszaka lassan telt, mert nem nagyon tudtam aludni.

1. nap

Reggel megjött az orvosom, és kicserélte a kötést a vágásokon. Minden rendben volt, így haza is mehettem, amit már alig vártam. Mivel fekve voltam, kötözés közben csak annyit láttam, hogy cickó formájú hegyecskék nőttek a megszokott laposföld helyén.

A komolyabb fájdalom csak a hazaérkezésem után kezdődött; ekkor már a fájdalomcsillapító ellenére is magas volt a fájdalomszintem. Semmilyen póz nem volt kényelmes: próbáltam több párnával kitámasztani a hátam, próbáltam ülni, sétáltam, de semmi sem segített. Végül a férjemmel hozattam egy refluxpárnát, amit az ágyunkba tettem. Ezen éreztem végre, hogy nem feszülnek annyira a melleim, és viszonylag kényelmesen tudtam feküdni. Ez az emelt póz volt az, amiben a legkevésbé fájtak és feszültek. Így éjszaka már egy picit többet tudtam aludni.

2. nap

Végre úgy ébredtem, hogy nagyjából kialudtam magam, és a fájdalmaim is jelentősen enyhültek. Minden reggel fekvő helyzetben be kell jódozni a vágásokat, és steril gézlappal lefedni; ehhez le kell venni a fáslit, és kicipzározni a melltartót.

Nagyon izgultam, mert végre legalább fotón megnézhettem, hogyan néznek ki a melleim. A férjem lelkesen készített fotókat és egy kis videót is, amiket sokáig nem mertem megnézni. Amikor aztán rászántam magam, nagyon boldog voltam, mert már ez a kezdetleges állapot is tetszett. Még nagyon magasan ülnek az implantátumok, duzzadtak és kemények a cicik, de már lehet látni, hogy nagyjából milyenek lesznek a gyógyulás után. Ami a legjobban meglepett, hogy egyáltalán nem láttam magamon furának vagy idegennek az új melleket, pedig ettől nagyon féltem, hiszen ötven-egynéhány évig voltam lapos elöl. Már most teljesen természetesnek éreztem őket.

A reggeli hurráoptimizmusom viszont pár órával később gyorsan elszállt: délutánra és estére ismét erősödött a fájdalom, ráadásul – valószínűleg a gyógyszerek mellékhatásaként – hányingerem lett, és nagyon erősen felpuffadtam. Korábban olvastam mások beszámolóit a műtét utáni időszakról; a puffadást sokan említették, ahogy azt is, hogy általában mindenkinek az 1–3. nap a legdurvább. A második itthoni éjszakám már nem telt olyan jól, ismét nagyon keveset aludtam, összesen talán 3-4 órát, azt is több részletben.

3. nap

Reggelre megszűnt a hányinger, viszont miután bevettem az antibiotikumot és az ibuprofent, pár óra múlva újra visszatért a puffadással együtt.

A fájdalom viszont nagyon sokat enyhült, már csak bizonyos mozdulatoknál fáj, inkább csak feszülést érzek, és elkezdett viszketni a bőröm az alsó vágásnál.

Ma már egy picit pakolásztam a lakásban, rendet raktam, tettem-vettem a konyhában, sőt, még kenyeret is sütöttem, de mindent csak nagyon óvatosan csináltam. A magasabb polcok eléréséhez a férjem segítségére volt szükségem. Csak akkor feküdtem le pihenni, amikor úgy éreztem, hogy elfáradtam. A gép előtt is többet tudtam már dolgozni. Annyira jól éreztem magam, hogy délután csináltam pár guggolást is, de 2×20 után már nagyon lihegtem, úgyhogy ennyi elég is volt.

Jelenleg úgy érzem, hogy a legnagyobb kényelmetlenséget a gyógyszerek mellékhatásai okozzák, alig várom, hogy elfogyjon az antibiotikum.

4. nap

Végre tudtam aludni legalább 7 órát, bár most is óránként fel kellett kelnem inni és pisilni. Most fekvés közben is eléggé fájt és feszült a mellem alsó része a vágás környékén, a viszketés pedig egyre intenzívebb. Ez az utolsó fáslis napom, utána már csak a melltartó lesz rajtam.

A hányinger és a rossz közérzet javult, a puffadás viszont nem. Óriási hasam van, szinte nagyobb, mint a melleim, pedig nem eszem sokat.

Délután elmentünk sétálni 2 kilométert, de még gyenge vagyok, így ennyi bőven elég volt. Továbbra is szedem a napi 2×400 mg Nurofent és a Zinnat antibiotikumot.

5. nap

Az éjszaka még mindig óránkénti felkeléssel telt, de összességében azért megvolt az 5-6 óra alvás. Reggel alig vártam a jódozást és a kötéscserét, mert ezúttal végre lekerült a fásli, és csak a melltartó maradt. Így sokkal szabadabbnak érzem magam.

Fájdalom már csak néha jelentkezik, inkább húzódást és viszketést érzek a mellem alsó részén.

A hányinger, a rossz közérzet és a puffadás is sokat javult, bár még mindig szedem a gyógyszereket. Az antibiotikumot viszont holnaptól már elhagyom.

6. nap

Ma éjszaka jobban aludtam, kevesebbszer keltem fel. Egyre jobban és egyre mozgékonyabb vagyok, a rossz közérzetem pedig teljesen elmúlt. A vágás körül még érzek egy kis viszketést és feszülést.

A Nurofent még szedem, bár fájdalmaim már egyáltalán nincsenek.

A könnyű háztartási feladatokat és a gép előtti munkát már simán el tudom végezni.

7. nap

Ma is jó éjszakám volt, jól aludtam. Délelőtt mentem az egyhetes kontrollra. A vizsgálaton a főorvos úr mindent rendben talált, az ödéma lement.

Végre engedélyt kaptam a zuhanyozásra (a mellek alkaros megtámasztása mellett), illetve lehet már alsótestre edzeni és oldalt fekve aludni is. Csupa jó hír!

A vágást a jód helyett ezentúl Cicaplast B5 géllel kell kennem, de a varratok és a melltartó továbbra is maradnak. A melltartó pántjain 3 cm lazítást kaptam, hogy az implantátumok lejjebb tudjanak ereszkedni.

Ma délután csináltam pár guggolást, és volt egy 3 kilométeres sétám is.

Ami a fájdalmakat illeti: húzó, feszítő érzést és időnként viszketést tapasztalok a mellem alsó részén, illetve néha itt-ott szúró érzés is előfordul. Ezeket azonban már nem nevezném fájdalomnak, inkább csak kisebb kényelmetlenségnek.

Az ibuprofent a gyulladáscsökkentés miatt napi egyszer még szednem kell.

8. nap

Túl vagyok az első éjszakán a refluxpárna nélkül. Próbáltam oldalt feküdni, de mivel még fájt, maradtam a sima háton fekvésnél.

Reggel megkíséreltem egy zuhanyzást és egy hajmosást; most láttam először állva a melleimet. Hát, eléggé félelmetes látvány és érzés volt melltartó nélkül. Egyrészt instabilnak éreztem az egészet, mintha mindjárt leesnének, másrészt óriásinak és aszimmetrikusnak láttam őket, ami szintén megijesztett. A férjem persze ebből semmit sem vett észre. Tudom, hogy ez normális reakció, nagyjából számítottam is rá. Tisztában vagyok vele, hogy sokat fognak még alakulni és változni, és remélhetőleg én is egyre jobban hozzászokom ahhoz, hogy vannak melleim.

9. nap

Felfedeztem, hogy a félig oldalt fekvés mégiscsak megy, bár a háton fekvés kényelmesebb. Ma 40 perc súly nélküli, gumis lábedzést csináltam. A feszülés és a viszketés egyre enyhébb.

10. nap

Ma 6 kilométert sétáltam. A bal oldalon, a hónaljhoz közeli részen érzek egy hosszúkás dudort a bőr alatt, és ezen az oldalon az ív sem olyan kerek, mint a másikon. A melleim még mindig nagyon kemények, és magasan helyezkednek el. Beszélgettem a ChatGPT-vel az érzéseimről, és megnyugtatott, hogy ebben az időszakban mindez teljesen normális, beleértve az aszimmetriát és a dudort is.

11. nap

Újabb 40 perces súly nélküli, gumis lábedzésen vagyok túl. Ezúttal viszont túlterheltem magam: túl magas pulzusszámmal edzettem, ami a végén remegéssel és hányingerrel zárult. Rájöttem, hogy ez még korai, de annyira jól éreztem magam, hogy könnyen túlzásba lehetett esni. 140-es pulzusnál feljebb egyelőre nem érdemes mennem, azt a határt még biztonságosnak éreztem.

12. nap

A tegnapi edzéstől nagyon erős izomlázam lett a lábamban és a fenekemben. Ma levezetésképpen csak egy 6 kilométeres sétát tettem a természetben. Nagyon jólesett, ebben az időszakban számomra ez tűnik a legideálisabb mozgásnak. A melleim egyre kevésbé feszülnek, és egyre komfortosabban érzem magam. Amikor viszont leveszem a melltartót, zuhanyzás közben még mindig nagyon instabilnak érzem őket. Egy pillanatra is félek elengedni, ezért végig tartom a kezeimmel és a karommal, ami nem könnyíti meg a zuhanyozást. Rendeltem egy pontosan ugyanolyan kompressziós melltartót, mint amit a műtét után kaptam; lemértem a pánt hosszúságát, és ugyanarra a méretre állítottam be.

13. nap

Ma csak egy 5 kilométeres séta volt. Csináltunk újabb fotókat állva, és úgy látom, pár nap alatt is nagyon sokat változott a méretük és a formájuk; egyre szebbnek és természetesebbnek tűnnek.

14. nap

Ma egyórás lábedzés volt gumival. Sokkal jobban ment, nagyon vigyáztam, hogy ne izzadjak le, és ne menjen fel túlságosan a pulzusom. A melleim nem fájnak és nem feszülnek; egyre kevésbé érzem, hogy bármi is történt volna velük.

6. hét

A 6. hetes kontrollt nagyon vártam, mert tudtam, hogy végre lekerülhet a kompressziós melltartó. Bár nagyon kényelmes volt, korábban soha nem hordtam melltartót, és a melltartó nélküliség számomra mindig is egyfajta szabadságot jelentett. A műtét után most már egyedül csak sportolás közben kell hordanom, erre a célra pedig az eddigi kompressziós darab szerintem egy darabig tökéletes lesz.

A hegeim is szépen gyógyulnak. A varratszedés óta 50-es védőfaktorral ellátott szilikontapasszal ragasztom le őket, így 24 órában biztosítva van a hegvédelem, és remélhetőleg pár hónap után teljesen el is halványodnak.

Összességében a 6. hét után kijelenthetem, hogy rendkívül elégedett vagyok az eddigi eredménnyel. Tudom, hogy a melleim még nem érték el a végleges formájukat, de már most is nagyon hozzám illőnek és tökéletes méretűnek látom őket. Sokkal nőiesebbnek érzem magam, és bár egy picit még mindig szokatlan az élmény, imádom az új melleimet!

Külön bónusz, hogy a végeredmény a férjemnek is nagyon tetszik, pedig ő mindig is a kisebb melleket szerette. A műtét és az utána következő 6 hetes gyógyulási folyamat számomra egyáltalán nem volt szenvedős vagy megterhelő. A számítógép előtt már pár nap után tudtam dolgozni, és a felsőtest-edzéstől eltekintve a mozgásból sem estem ki igazán. Úgy érzem, bármikor újra belevágnék a műtétbe. Persze azért remélem, hogy erre már nem lesz szükség, és az új melleim az egész további életemben szépek és problémamentesek maradnak.