
Mellnagyobbítás – kik és miért választják?
Sok hölgy életében eljön egyszer az a pillanat, amikor megfogalmazódik benne a gondolat, hogy szebb vagy nagyobb melleket, dúsabb kebleket szeretne, esetleg korrigáltatná a meglévő aszimmetriát. Cikksorozatunkban dr. Debreczeni Béla plasztikai sebésszel beszélgetünk a mellnagyobbítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, valamint az ezzel kapcsolatos tévhitekről és félelmekről. Sorozatunk első részében arra kerestük a választ, hogy jellemzően milyen életkorban és milyen elképzelésekkel, elvárásokkal keresik fel a plasztikai sebészt a mellnagyobbítás iránt érdeklődő hölgyek.
– Vannak jellemző életszakaszok, amikor a hölgyeknél a mellnagyobbítás napirendre kerül, és ha igen, a különböző életszakaszban lévő páciensek elvárásai és az elvégzett műtétek mennyiben hasonlóak és miben különböznek?
– Három jellemző életszakaszt tudnék említeni. Az első nagy klienskört a pubertás kor után lévő 20-30 éves korosztály alkotja. Ők a nem teljesen kifejlődött, nem egyforma, esetleg túl kicsi vagy nem szép formájú mellüket szeretnének szebbé operáltatni. Ők azok a hölgyek, akik már serdülőkorban, nem utolsó sorban a média által közvetített szépségideálok hatására szembesülnek saját melleik vágyottól eltérő megjelenésével. Sokszor önbizalomhiány is áll vágyaik mögött, elvárásaik a mellük megjelenésével kapcsolatban nem egyszer azonban túlzottak, helyenként végletesek is.
Ennél a pácienskörnél nagyon hosszú az ún. „kihordási idő”, tehát az az idő, amíg bennmarad az implantátum. Emiatt csakis nagyon jó minőségű implantátummal szabad dolgozni. Emellett a későbbi szülés-szoptatás lehetőségére is tekintettel kell lenni a műtét megtervezésekor. Ilyenkor az ezzel járó testsúlyingadozást, hízást, fogyást, a hormonális változásokat is mind-mind figyelembe kell venni, hogy az esetleges későbbi esztétikai problémákat majd a lehető legegyszerűbben tudjuk orvosolni és elkerülhessük a külső hegeket okozó korrekciós beavatkozásokat.
Hangsúlyozottan fontos, hogy ez a pácienskör „jó kezekbe” kerüljön, hiszen fiatal, szép hölgyekről van szó, akik a beavatkozás által még szebbnek és magabiztosabbnak szeretnék érezni magukat.
– Ez után az életkor után már a családalapítás, gyermekvállalás kerül a fókuszba és egy ideig a mellplasztika lekerül a napirendről?
– Igen, a második pácienskört már a szülés után álló hölgyek alkotják, akik persze még szintén nagyon fiatal nők. Ők azok, akik lényegében a korábbi szépségüket szeretnék visszakapni, a korábbi melltérfogatot, a mell helyzetét. Ebben az életkorban a hölgyek már tapasztaltabbak, tisztában vannak azzal, hogy mit szeretnének, a szülés előtti állapotot vagy éppen a szoptatás alatti nagy mellméretet. Határozottabban tudják megfogalmazni a saját elképzeléseiket, kevésbé a társadalom elvárásai köszönnek vissza a kéréseikben. Ezek a műtétek legtöbbször a korrekciós mellnagyobbítás kategóriába tartoznak.
A harmadik pácienskörbe egy picivel idősebb hölgyek tartoznak. Ők azok, akiknek az életében újra előtérbe kerül a nemiség. Ez már a 40-50-es korosztály, akiknek ebben az életkorban újra lehetőségük van arra, hogy önmagukra figyeljenek és szeretnék nőiességüket „felfrissíteni”. Ők már nagyon konkrét és pontosan definiálható elvárásokkal jelentkeznek. Ezek a hölgyek leggyakrabban az implantátumot korábban is viselők táborából kerülnek ki. Ritkább az olyan páciens, akinek korábban még nem fogalmazódott meg az életében, hogy szeretne nagyobb vagy más formájú melleket.